Aninál olvastam arról, hogyan lehet a nagyon csillámos lakkoktól egyszerűen megszabadulni. Mivel most az én körmöm is ilyen volt, hát akkor gondoltam, tegyünk egy próbát.
Itt van tehát a csillámos köröm:
(akit érdekel, hogyan és milyen lakkokkal készült, az kattintson IDE).
Előkészítettem az eszközöket a művelethez:
A bézs színű Miss Sporty lakkomat szemeltem ki a célra, ami ugyan még használható, de már eléggé kezd besűrüsüdni.
Na, akkor az első lépés: kenjünk rá egy réteget a csillámos körömre, és várjunk.
Pár perc után nekiálltam a kapargatásnak. Hááát, ez nem annyira sikerült, a bézs lakk lejött, de a csillámok ott maradtak.
Vajon mit ronthattam el? Túl sok ideig vártam, és a lakk már megkötött? Vagy nem elég vastagon kentem fel?
Próbáljuk újra. Megint felkentem a lakkot, ezúttal jóóóóó vastagon:
Most nem is vártam vele túl sokat, 1 - 2 perc után elkezdtem a "kapirgálást":
És ezúttal siker!!! Bár nem ment olyan könnyen, de végül szépen lejöttek a csillámok.
Aztán ezt sorban végigcsináltam az összes ujjamon:
Ezután pedig jöhetett a körömlakklemosó, és megszabadultam a maradék lakktól is (itt még ugyan van egy kevés a széleknél, de miután még egyszer áttöröltem lemosóval, ez is eltűnt, csak arról már nem készült kép).
Összehasonlításképpen a másik kezemen a hagyományos, csak körömlakklemosós módszer használtam. Hát mit ne mondjak, sokkal nehezebb volt úgy, a csillámok alig akartak lejönni, mikor meg a körmömről végre sikerült "levakarnom", az ujjaimra tapadtak, ahonnan csak körömkefével, és jó alapos kézmosással tudtam leszedni.
Úgyhogy Ani, kösz a tippet, ezentúl mindig így fogom (amíg nem veszek egy lehúzható alaplakkot ;) )!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése